11. Egyházmegyei Nap - Pünkösdhétfő - beszámoló

2016. 05. 16. | | 2016. 05. 17.

 

 

A közösségben erő van - 11. Egyházmegyei Nap Székesfehérváron

2016.05.17. - A székesfehérvári egyházmegye hagyományos évről-évről megrendezett pünkösdi családi napjára a hűvös idő ellenére is szép számmal, mintegy kétezren látogattak el, főként a gyerekes családok. A gazdag programokkal teli találkozó koncelebrált püspöki szentmisével kezdődött, amelyen gitáros énekekkel szolgáltak zenész fiatalok.

Spányi Antal megyés püspök beszédében hangsúlyozta, kellenek a közös élmények, szükségünk van az egység megélésére az egyházban. ”A hitet az embernek közösségben kell megélni, ha valaki a maga hitével bezárkózva, magának élve próbál Istenhez eljutni, ez hamis út. A Szentlélek közösségbe hív bennünket, hogy együtt örüljünk egymásnak, a közös imádságnak, a gyermekek örömének, és együtt tudjunk elmélyedni az egyház tanításában. Arra hív a Lélek, hogy fedezzük fel magunkban azokat az isteni ajándékokat, amelyeket karizmáknak nevezünk, amelyekkel másokat segítünk. Sajátos módon tanúságot kell tennünk hitünkről, hogy jobbá tegyük a világot.”

A szentmise után a pünkösdi nap jó hangulatú, színpadi programokkal folytatódott, amelyen bemutatkoztak az egyházmegye fenntartásában működő iskolák diákjai. A fakultatív programok között szerepelt az egyházmegyei hittanverseny is, amelynek központi témája az Irgalmasság Évéhez és a Szent Márton Évhez kapcsolódott. Természetesen nem maradtak ki a magyar szentek sem. „Meglepetés volt a vetélkedő, mert a hitoktatók sem ismerték a feladatokat. Öt szellemi és öt ügyességi játék volt, amelyek között szerepelt egy beteg ellátása vagy éppen Szent Erzsébet kenyerének kiosztása az éhezők között, a játék eszközeinek segítségével.” - mondta el Visyné Farkas Katalin szervező.

A majálison bemutatkozott néhány lelkiségi mozgalom is, köztük a cursillósok közössége, akik gyermekjátékokkal, beszélgetésekkel készültek az érdeklődők számára. A lelkiségről olyanok tettek tanúságot, akik először vettek részt a mozgalom lelkigyakorlatos hétvégéjén. „A Cursillónak nagyon fontosak a közösségi együttlétek, mert a mozgalom maga is arról szól, hogy ránézzünk hármas kapcsolatunkra, hogyan élünk Istennel, önmagunkkal és a másik emberrel. Sok szempontból meg tudjuk tapasztalni ezt, de a legfontosabb, amikor közösségben éljük meg ezt a hármas találkozást.” - hangzott el Joó István közösségi tag ismertetőjében.

Az egyházmegyei napon az Irgalmasság sátrában betekinthettek a látogatók azoknak az intézményeknek az életébe, amelyek az egyházmegye területén működve, nehéz sorsú embereket fogadnak be. A jelenlevő képviselők szívesen adtak tájékoztatást munkájukról, köztük a LEA - Leányanya Otthon munkatársai is. „Elsősorban olyan édesanyákat fogadunk be, akiknek a lakhatása nem megoldott, bántalmazás elől menekülnek, vagy éppen krízis helyzetbe kerültek. Mi egy teljes komplex szolgáltatással próbálunk segítséget nyújtani. A családgondozás mellett jogi támogatást illetve pszichológiai segítségnyújtást is adunk, és ha az anya alulképzett, akkor az oktatással is mellé állunk.”- vázolta fel Szalai Gyöngyi, a LEA munkatársa az átmeneti otthont adó intézmény munkáját.

A Magyar Rákellenes Liga Sárszentágotai Szervezete is képviseltette magát a családi majálison. „Egy újonnan alapult szervezetről van szó, amely rákbetegeket támogat tanácsadással, lelki segítségnyújtással. Lakóhelyünk, Sárszentágota különlegessége, hogy Szent Ágotának, az emlőbetegek védőszentjének emléket állítva, kérjük a szent közbenjárását munkánkért.” - hangsúlyozta bemutatkozójában Silye Gáborné, a Rákellenes Liga munkatársa.

Természetesen adományok gyűjtésére is alkalmat teremtettek a lelkinap szervezői, így a résztvevők támogathatták Böjte Csaba atya Don Bosco és Szent Imre Iskolaházának rászorulóit. Nagy Georgina munkatárs elmondta, a családot legtöbbször nélkülöző gyermekeket ezek a közösségi élmények nagyon megerősítik, ilyenkor „otthon” érzik magukat, olyanok lehetnek, mint nem rászoruló társaik.

Az egyházmegye karitatív intézménye a Szent Kristóf Fogyatékkal Élők Nappali és bentlakásos Otthona és a Rév Szenvedélybeteg Szolgálata is külön sátorban fogadta a látogatókat. Többek között Papp Zoltánné szociális gondozó is válaszolt a felvetődött kérdésekre. „Nem vagyunk csodatévők, de van egy nagyon nagy kincs a kezünkben, hogy akarunk és szeretnénk segíteni. Hisszük, hogy a Szentlélek ebben segít bennünket. Ez a mai nap is egy nagy lehetőség kinyújtani egymás felé a kezünket, megölelni a másikat. Itt most meg tudjuk mutatni, hogy jelen vagyunk a közösség életében, nézzenek ránk, figyeljenek felénk, és fontos, hogy segítsünk egymáson.”

A fiatalok külön programja a 2016-os krakkói Ifjúsági Világtalálkozóra toborzott. Ismertetve a programokat külön felhívták figyelmet arra, hogy várják még a jelentkezéseket a találkozó hivatalos magyarországi honlapján, a www.krakko2016.hu -n, melyet az MKPK Ifjúsági Bizottsága működtet.

A Családpasztorációs Iroda szervezésében a szülőknek Ocsovai Grácián OFM ferences szerzetes tartott előadást arról, hogyan újuljon meg imaéletünk az Irgalmasság évében. ”Mindannyian megtapasztaljuk milyen nehéz irgalmasnak lenni és ugyanakkor megélni az igazságosságot és a szeretetet is. Pünkösd arra hív minket, hogy ne csak az ünnepen, hanem mindennap kérjük ezért a Szentlélek ajándékait. Hívjuk meg Őt az imáinkban a döntések előtt és kérjük, kísérje életünket útmutatásaival, kegyelmeivel.”- mondta Grácián atya.

Lackfi János költő, író, műfordító és felesége Bárdos Júlia 25 éve tartó közös életútjukról beszéltek, megosztották a hallgatósággal együtt töltött életük csúcsait és mélységeit is. „A nagycsaládot általában szépen becsomagolva szeretjük elképzelni, valamiféle kisimogatott színes idillben. Pedig amit a nagycsalád művel, az egy élhető káosz, amelyben mindenki mozog. Olyan ez, mint a cirkuszi kupolában az artista-mutatvány. Mindig van, aki zuhan, de mindig van egy kéz is, aki időben odaér és elkapja a másikat. Kalandos életutat jártunk be, amelyben életünk legnagyobb öröme a közös lelki fejlődés volt. Természetesen aggódunk is egymásért, de a hat gyermekünk és unokáink végtelen mennyiségű örömet jelentenek számunkra.” - vallotta együtt a népszerű katolikus házaspár.

Nemcsak jótékonysági vásárral, hanem óvónők segítségével, kézműveskedéssel is gazdagodott a pünkösdi nap programja, de volt lehetőség lovaglásra és a legkisebbeknek kültéri fajátékokat is hoztak a majálisra. Az egyházmegye közösségi lelki napján pozitív visszhangra talált az is, hogy az idei esztendőben a szervezők Székesfehérvárt választották a rendezvén helyszínéül.

A főszervező Ugrits Tamás irodaigazgató összegzésül elmondta: „Azt gondolom az újítás a Szentlélek sugallata volt, mert szépen együtt voltak a programok. Átlátható volt minden felkínált lehetőség a résztvevők számára, így mindenki a lelki igényének megfelelő programot választhatta. Reményeim szerint mindenki úgy térhetett haza, hogy amiért eljött, a Lélek gazdasága, megmutatkozott ebben a napban.”

A székesfehérvári egyházmegye 11. pünkösdi napja közös imádsággal zárult. Spányi Antal megyés püspök vezetésével, a papság és a hívek együtt kérték Istent a közösségek lelki megújulásáért, az egyéni szándékokért.

Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk