Székesfehérvári Egyházmegye
Kortárs Művészeti Gyűjtemény


E-mail: muzeum |kukac| szfvar.katolikus.hu

Tel: 06 22 510 698

Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök
2011. szeptember 17-én megalapította
a Székesfehérvári Egyházmegye Kortárs Művészeti Gyűjteményt. 

 


 

Maradandó kulturális élményben lehetett része azoknak, akik elfogadták Spányi Antal megyés püspök meghívását és szeptember 22-én, 15 órakor ellátogattak a Szent István Művelődési Házba a 6. Szakrális Művészetek Hete székesfehérvári megnyitójára.

Bevezetőjében a megyés püspök méltatta Somogyi Győző következetes, megélt hitéből táplálkozó, keresztény művészetét, majd jókívánságait tolmácsolta az idén 70 éves művésznek, további erőt és egészséget kívánva magas színvonalú életműve folytatásához.

 

a kiállítás megnyitóján



A Székesfehérvári Egyházmegye Kortárs Művészeti Gyűjteménye első évének tevékenységéről dr. Bertáné Pintér Katalin és Somogyi Tamás, a Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió munkatársai rövid filmet készítettek. A videó Rabóczky Judit szobrászművész Giotto angyalai című munkáját mutatta be, mely a gyűjtemény első vásárlása. A pirogránitból és vasból készült alkotásokat a művésznő Giotto padovai Scrovegni kápolnába festett, a kereszten függő és a halott Krisztust gyászoló, sirató angyalai alapján mintázta meg. Az érzelemdús alkotások a művész hitének fejlődéséről is tanúskodnak. A vetítés után Reha György kurátor megismételte az abban is lehangzott felhívást: megfelelő ajánlat esetén a műveket a gyűjtemény szívesen kölcsönadja kulturális-oktatási intézmények részére. A gyűjteményvezető ezután köszöntötte a két nappal korábban születésnapját ünneplő Rabóczky Juditot.

Reha György, a Székesfehérvári Egyházmegye Kortárs Művészeti Gyűjteményének vezetője személyes hangvételű köszöntőjében emlékezett vissza Somogyi Győző alkotásaival való első találkozásaira. A művész Magyar Hősők Arcképcsarnoka című együttese véleménye szerint a Honfoglalás 1100 éves évfordulójára készült egyik legnagyobb ajándék volt a Nemzetnek. Somogyi Győző emberi és művészi mivoltában generációk számára mutat követendő példát. A gyűjteményvezető szerint a művész álmaiban találkozik történelmünk nagyjaival, akiket felébredve rendkívüli türelemmel, aprólékos gondossággal korhűen ábrázol. A művek sikerei után egyre több történelmi alak áll sorban a művész álmaiban, hogy festményein az utókor számára újra megelevenedhessen – zárta gondolatait Reha György.

Somogyi Győző A művész hitele című, a tradícióról, a modernitásról, a hitről és a szabadságról szóló írását dr. Szikora János a Vörösmarty Színház igazgatója olvasta fel. Az igazgató rövid bevezetőjében kiemelte, hogy a művész írásának minden szavával azonosul, s azt nemrég megkezdett székesfehérvári munkássága ars poeticájának tekinti.

A Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjai közreműködésével megtartott ünnepség után a közönség megtekinthette Somogyi Győző kiállítását a Szent Korona Galériában.

Smohay András
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Somogyi Tamás és BPK

 


 

Kapcsolódó anyagok

Somogyi Győző kiállításának meghívója: 1209somogyikiallitas_meghivo.pdf (3.3 MB)
A kiállítás plakátja: 1209kortars_somogyi_kiallitas_plakat.pdf (446 kB)

Beszédek megtekintése:

Spányi Antal üdvözlő beszéde 2012: 1209spanyi_beszed.pdf (45 kB)
Reha György születésnapi köszöntője 2012: 1209reha_koszontobeszed.pdf (123 kB)
Somogyi Győző - A művész hitele: 1209_sgy_kortarshitele.pdf (88 kB)

Visszhang:

  • Új Művészet - 2012/11  Lóska Lajos:
    Történelem, tájak, emberek és angyalok: loskalajos2012.PDF (1.3 MB)
  • Kortárs - 2013/2  Kernács Gabriella:
    "Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket: kernacsgabriella2013.PDF (5.4 MB)

 


 

 

 

Somogyi Győző kiállítás megnyitója

 

 


 

 

 

Rabóczky Judit: Giotto angyalai

 

 


 

Korábbi év eseménye:

 


 

Összefoglaló oldal az eddigi kiállításokról: Kortárs Művészeti Gyűjtemény beszámolói 

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye 2005-2012

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk