Erő és bátorság kell a szent élethez - Szent Imrére emlékeztek Székesfehérváron - beszámoló

2018. 11. 07. | | 2018. 11. 07.

 

 

Erő és bátorság kell a szent élethez - Szent Imrére emlékeztek Székesfehérváron

2018.11.07. - Védőszentjének ünnepén a székesfehérvári Szent Imre Általános Iskola és Óvoda közössége megkoszorúzta a város központjában álló Szent Imre szobrot, majd közös ünnepi szentmisén vettek részt Ugrits Tamás püspöki biztos, pasztorális helynök vezetésével a Szent Imre templomban.

Tamás atya beszédében az 1083. november 4-én szentté avatott, tragikusan elhunyt trónörökösre emlékezett. Felidézte a szent életét, aki a hagyomány szerint a ferences templom helyén álló egykori palotában született. Imre herceg életét követendő példaként állította a diákok elé. „Szent Imre ezer éve ifjú, sohasem öregszik mert a fiatalok szívében követhető példakép: életszentségében, tisztaságában, az Istennek való odaadott életében.” Felhívta a diákok figyelmet arra, hogy a szent bátorsággal harcolta meg lelkének szentségét. „A lelki életben szükség van harcra, lelki bátorságra, hogy végig vigyük azt az utat, amit Isten megkezdett bennünk. Ez komoly erőfeszítést, odafigyelést igényel. Szent Imre szobra ezért nem csak a kezében liliomot tartó herceget ábrázolja, hanem ott van egy kard is az oldalán. Mert senki sem lesz szent, aki nem akar küzdeni lelkéért, Istennel való kapcsolatáért, embertársai szolgálatáért. Erő és bátorság kell ehhez a szent élethez.”

Az iskola falai között folytatódó ünnepségen először az ötödik osztályosok hozták közelebb Szent Imre alakját az ünnepségen résztvevő diákoknak és szüleiknek. Majd az elsősök bemutatkozása után, az iskola új tanulói fogadalmat tettek, hogy betartják az iskola rendjét, figyelnek tanítójuk szavára és feladataikat lelkiismeretesen végzik.

A fogadalomtétel ünnepének végén Csák Lajos igazgató ünnepélyesen átadta az új diákoknak a Szent Imre Iskolát jelképező gallért és nyakkendőt, majd kézfogással befogadta őket az iskola közösségébe. Ugrits Tamás püspöki biztos egy kereszttel ajándékozta meg őket, hogy mindig emlékezzenek Isten odaadó, igaz szeretetére.

Berta Kata
Fényképeket készítette Nagy Anikó
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata


Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk