Egyházmegyei hittanverseny az érdi Marianum Általános Iskolában - beszámoló

2018. 01. 24. | | 2018. 01. 25.

 

 

 

Egyházmegyei hittanverseny az érdi Marianum Általános Iskolában

2018.01.24. - Iskolánk a 2020-ban Budapesten megrendezésre kerülő Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés jegyében „Minden forrásom belőled fakad” címmel hittanversenyt rendezett három kategóriában, amelyre Egyházmegyénk valamennyi iskolája elfogadta a meghívást. Ezen a versenyen az Eucharisztia szentírási előképeire irányult a figyelmünk.

A 3-4. osztályosok rajz kategóriában indulhattak, tőlük tetszőleges technikával elkészített alkotásokat kértünk. Két szentírási részlet közül választhattak, „A csodálatos kenyérszaporítás”, vagy „A kánai menyegző” egy-egy jelenetét ábrázolhatták. Igen nehéz dolga volt a zsűrinek, a 198 pályamű között nagyon színvonalas munkák közül kellett kiválasztaniuk a legszebbeket.

Az 5-6. osztályosok elbeszélés írásában fejthették ki, hogy milyen lehetett Jézus csodáinak részese lenni.

A csapatversenyre iskolánkban került sor. A 7-8. osztályosok egy izgalmas, játékos, vidám hangulatú vetélkedőben mérkőzhettek meg egymással, amelyben bemutathatták a Szentírás szövegeiben való jártasságukat, kreativitásukat és logikus gondolkodásukat.

A versenyen a következő eredmények születtek.

RAJZ:
I. helyezés: Móré Melinda Dóra – Székesfehérvár, Szent Imre Általános Iskola és Óvoda
II. helyezés: Winter Zóra – Budaörs, Mindszenty József Óvoda és Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola
III. helyezés: Sárközi Zsófia – Mór, Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola

ELBESZÉLÉS:
I. helyezés: Staudt Anna – Mór, Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola
II. helyezés: Krasznai Kinga – Ráckeve, Szent Imre Katolikus Általános Iskola
III. helyezés: Farkas Réka Rebeka – Székesfehérvár, Szent Imre Általános Iskola és Óvoda

HITTAN CSAPATVERSENY:
I. helyezés: Beck Sára, Fürész Boglárka, Neubauer Gergő – Mór, Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola
II. helyezés: Jankovics Zoé Réka, Lőrincz Luca, Németh Eszter Rozália – Székesfehérvár, Szent Imre Általános Iskola és Óvoda
III. helyezés: György Réka, Hidas Blanka, Szekernyés István – Tatabánya, Szent Margit Általános Iskola

Ferenc atya zárszavában kihangsúlyozta, hogy ez a vetélkedő is hozzájárult ahhoz, hogy lélekben jól fel tudjunk készülni a 2020-as Eucharisztikus Kongresszus méltó megünneplésére.

Dornbach Katalin
hitoktató


Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk