Bérmálás: Érd-Újváros - beszámoló

2018. 05. 20. | | 2018. 05. 22.

 

 

2018. május 20. - Ebben az esztendőben - immár hagyományosan -, Pünkösdvasárnap délután jött el hozzánk Spányi Antal megyéspüspök, hogy ünnepélyes szentmise keretében részesítse a bérmálás szentségében a két nyolcadik osztály 28 tanulóját. Egy éven keresztül készültek Ferenc atya segítségével a szentség méltó vételére. A bérmálás előtti héten Mojzer György plébános atya 3 estés lelkigyakorlatot tartott, amely szintén segítette a lelki ráhangolódást. A szentmisére a zsúfolásig megtelt és gyönyörűen feldíszített templom várta a bérmálkozókat. Püspök atya beszédében kiemelte, hogy milyen fontos a személyes tanúságtétel, amit nemcsak a szavainkban, hanem elsősorban a tetteinkben kell megmutatni. Ebben segíti a fiatalokat a Szentlélek kegyelme és ajándékai, hogy valóban Krisztus követői és bátor tanúságtevői legyenek a mai világban, mert most talán minden eddiginél bátrabb és egységesebb összefogásra és kiállásra van szükség. Az ünnepélyes szentmisét a ministránsok, bérmaszülők, bérmálkozók kis zenekara és szép hálaadó éneke tette még felemelőbbé.

„Jöjj Szentlélek Úristen, áraszd reánk teljesen, mennyből fényességedet, mennyből fényességedet!

Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj Szentlélek Úristen!”

Dornbach Katalin
Fényképeket készítette Ugrits Tamás és Érd-Újváros plébánia

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk