A magyaralmási Mária-szobor megáldása - beszámoló

2018. 07. 01. | | 2018. 07. 04.

 

 

A magyaralmási Mária-szobor megáldása

2018.07.01. – Ismét ünnepelt a magyaralmási katolikus közösség. Mészáros Barnabás diakónussá szentelése és Horváth József atya aranymiséje után július 1-jén Spányi Antal megyéspüspök celebrálta a szentmisét a színültig megtelt almási templomban. Nagy számban érkezett vendégünk között volt Budapestről érkező, de az Egyesült Államokban élő, községünkből elszármazó testvérünk is. Vendégeink között láthattuk református testvéreinket is, akik velünk ünnepeltek. Püspök atya homíliájában arról beszélt, hogy az ember bűnbeesése után Krisztus megváltó áldozatából van reményünk. Szűz Mária pedig mennyei Édesanyánkként közbenjár értünk.

A szentmise után a Főpásztor vezetésével vonult ki a hívek serege a felújított térre a templom elé. Szűz Máriát köszöntő vers után leplezte le, majd szentelte meg Püspök atya a magánszemélyek adományából készült Mária-szobrot, amelyet Pintér Balázs móri szobrászművész alkotott.  Polgár Antalné évtized óta hordozza szívében, hogy Magyaralmáson égi Édesanyánknak szobra legyen. Ehhez sok lemondás után még adományozó társakat is talált, az egyházközség pedig vállalta, hogy rendbe teszi a templom előtti teret.  Ennek az összefogásnak, amelyhez a község Önkormányzata is adott támogatást, a gyümölcse született meg a falu közepén. Reményünk szerint, nemcsak ünnepeink méltó tere lesz ez a gyönyörű hely, hanem hétköznapi találkozások színtere is. Hisszük, hogy a Mária-szobor a gyalogosan, vagy éppen járművel elhaladót is megszólítja, néhány pillanatra megállásra készteti. Pintér Balázs alkotása nem hagyományos Mária ábrázolás, kifejezi az anyaság örömét, az élet igenlését. Kedves egyszerűség árad Máriából, amely az Istennel való találkozásra hív. Erről is beszélt az alkotást méltató Kovács Gergelyné kultúrtörténész. Sík Sándor versét idézte:

Boldogasszony, ezer évig
Édesanyánk voltál,
Eleink ha hozzád sírtak,
Hozzájuk hajoltál:
Száz ostorral ostorozzon,
Csak ez egyért, Boldogasszony,
A jó Krisztust kérd meg:
Négy vízparton, három hegyen
Mindörökké magyar legyen
A máriás ének.”

2018. Sarlós Boldogasszony ünnepén

Bechtold Péter
Fényképeket készítette Bechtold Lili és Szelényi Károly




 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk