A Hitünk és Életünk adása a Fehérvár Televízióban

2018. 05. 30. | | 2018. 05. 25.

 

 

2018.05.13. - Vallási magazinunk adásában májusi egyházi eseményekre tekintünk vissza. Bogner Mária Margit vizitációs nővér boldoggáavatásáért imádkoztak Érden, a szentéletű nővér sírjánál.

Világok harcáról vagyis eszmék összecsapásáról tartott előadást dr. Ferencz Orsolya űrkutató, az ELTE Geofizikai és Űrkutatási Tanszékének főmunkatársa a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.

Ismét virágba borult a Belváros Pünkösd ünnepére. Díszítsük fel a szívünket és lelkünket is a Szentlélek eljövetelére! – mondta Spányi Antal megyés püspök a Pünkösdi Virágálom megnyitóján.

60 székesfehérvári fiatal bérmálkozott Székesfehérváron. A bérmálás szentsége a közösség ünnepe, ezért a szentség kiszolgáltatásakor az egész templomközösség együtt ünnepel és imádkozik. Ez történt a Prohászka templomban is Pünkösd napján.

Pünkösdi Egyhámegyei Napot tartottak Székesfehérváron a Bregyó Sportközpontban, amelyen sok hívő család részt vett. 13. alkalommal hívták össze a székesfehérvári egyházmegye plébániaközösségeit erre a közös Pünkösdi Lelki Napra Székesfehérvárra, hogy együtt ünnepeljék a hívek összetartó erejét, a Szentlelket.

Berta Kata
Videó: Somogyi Tamás




A Hitünk és Életünk műsora adására 2018. május 27-én vasárnap kerül sor, az ismétlést pedig május 30-án is láthatják a Fehérvár Televízió adásában.

 


< 2018. június >
H K Sz Cs P Sz V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye 2005-2015

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk