A csákvári Szent Vince Otthon új telephelyének megáldása - beszámoló

2018. 05. 31. | | 2018. 06. 01.

 

 

A csákvári Szent Vince Szeretetotthon új épületszárnyának megáldása

2018.05.31. – Koncelebrált püspöki szentmisével és épületáldással ünnepelték a Katolikus Szeretetszolgálat csákvári Szent Vince Otthon új intézményszárnyának átadását. A főcelebráns Veres András győri megyés püspök, az MKPK elnöke a hálaadó szentmisében az evangéliumokból ismert Bartimeus gyógyulásának történetén keresztül mutatta be Isten szeretetét a rászorulók iránt. Hangsúlyozta, hogy mindig késznek kell lennünk a szeretet nyelvét meghallani, a szeretet nyelvén beszélni. „Észrevenni az ínséget szenvedőt, és meghallani a segítséget kérő kiáltását, ez a mi küldetésünk. Hogy az elesettek, a rászorulók hangját eljuttassuk oda, ahol az életükön változtatni lehet.” Az MKPK elnöke a szentmisét Spányi Antal megyés püspökkel és Gerendai Sándor csákvári plébánossal mutatta be.

A szentmise elején Veres András püspök a hálaadásról beszélt, amely minden elvégzett emberi munka végén megilleti az Istent. „Tőle várjuk az áldást minden munkánkra, hozzá fordulunk, Őrá figyelünk, elismerjük Istent, mint életünk Urát. Megköszönve a most felújított idősotthon munkálatainak befejezését, emlékeznünk kell arra, hogy életünk minden pillanatában hálásnak kell lennünk a Gondviselő Istennek.

„Az evangélium ma a vak embert állítja elénk, akinek kiáltania kell, hogy  Jézus észrevegye a hatalmas tömegben, akik követik Őt. El akarják hallgattatni, hisz Jézusnak Isten Országát kell hirdetni, nem hétköznapi dolgokkal, a koldussal foglalkozni. De nemcsak ott, akkor Jerikó városában ült vak koldus az út szélén, akiről nem vettek tudomást. Ma is sok elesett és kiáltozó ember van utunkon, életünk mentén. Ezeknek az embereknek sokszor nem halljuk meg a hangját – fogalmazott a főpásztor, majd hozzátette: A prófétáknak és utódaiknak minden korban az volt a feladata és küldetése, hogy Isten üzenetét felerősítsék az emberek felé. Az elesettek, a vak koldusok hangját is fel kell erősíteni, hogy meghallják az emberek segélykiáltásukat. Legyünk készek arra, hogy odavigyük őket Jézushoz, aki észreveszi a hatalmas zajon keresztül is kérésüket.

Veres András beszédében kifejtette, Jézusnak volt egy másfajta hallása, a mások szenvedésére odafigyelő Lélek hallgatása. ... „Most itt, ebben a templomi közösségben, Jézus tanítványaiként rendelkezünk mi is ezzel a hallással, hogy ezeket a jogos emberi igényeket Isten színe elé vigyük. Köszönetet kell ezért mondanunk mindazoknak, akik készek embertársaik szolgálatára szánni életüket, akik hivatásszerűen akarják ezt végezni. Ők Jézus útján járnak.”

Befejezésül elmondta, hogy Isten a szeretete által növeli bennünk a készséget, hogy a szeretet nyelvén halljunk és beszéljünk mi is. … „Minden ellentétes hang ellenére, ezen a nyelven kell kommunikálni embertársainkkal és így szolgálni. Ezt kívánom mindazoknak, akik emberi tudásukkal, erejükkel, munkájukkal hozzájárultak az otthon felújításához. Köszönet mindazoknak, akik anyagilag is támogatták, hogy méltó emberi körülményeket teremtve, az otthon lakói segítséget kaphassanak. Hogy mindenki, aki ebben a házban él, megtapasztalhassa Isten gondoskodását, a szeretet hangján és nyelvén, mert erre van a legnagyobb szüksége mindnyájunknak.”

A hálaadó szentmise után az idősotthon udvarán folytatódó ünnepségen felszólalt Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár, Illés Szabolcs Csákvár polgármestere és Dr. Egervári Ágnes, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója.

Az államtitkár méltatta az egyházi kezelésben működő idősotthonokat, ahol az ápoláshoz hozzáadott lelki érték olyan erő, amelyre az ottlakóknak nagy szükségük van. „A katolikus egyház szociális területen kezdetektől szerepet vállalt, erre a történelmi tapasztalatra nagy szüksége van a társadalomnak ma is.”

Illés Szabolcs polgármester a felújított épületegyüttes történetén keresztül méltatta az Eszterházyak hatalmas építő tevékenységét és örökségét, amelyet Csákváron véghez vittek. Elmondta, a várost kötelezi ez az örökség, ezért örömmel vette, hogy az épületfelújítással az egyház is támogatja a helyiek hagyományőrző közösségét. „A 270 évvel ezelőtt elkészült épületet 2010-ben a katolikus egyház visszavásárolta. „Most 2018-ban elmondhatjuk, ez az építmény is megmenekült, és még sok évszázadra megőrzi azt az arculatot, amelyet az Eszterházy család hagyományozott a településre.”

A főigazgató asszony felszólalásában megköszönte a jelenlevő Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztosnak eddigi támogatását, és kérte a további segítségét a Szeretetszolgálat további intézményfejlesztésében. Egerváry Ágnes méltatta a Vincés nővéreknek az 1800-as évek végén az intézményben megkezdett oktató, majd a betegápoló és gondozó munkáját. Idézte a segítő szakmák mottójául szolgáló bibliai történetet, a betesdai beteg jól ismert szavaival; Uram nincs emberem. „A Katolikus Szeretetszolgálat dolgozói az ilyen emberekhez akar fordulni, és hozzájárulni ahhoz, hogy a szenvedők valós segítséget kapjanak helyzetük jobbítására. De a legfontosabb szem előtt tartanunk: „ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Minden körülmények között az Ő irányításába és segítségébe kell kapaszkodnunk.”

Az ünnepség háziasszonya Szécsiné Domonkos Erzsébet intézményvezető először az előtte szólóknak mondott köszönetet az elkészült intézményért, majd megköszönte a csákvári önkormányzat képviselő-testületi tagjainak, valamint az épület felújításában dolgozó szakembereknek, tervezőknek, kivitelezőknek a munkáját, hogy az intézmény átadása a tervek szerint megvalósulhatott.

 Az ünnepség végén Veres András az MKPK elnöke és Spányi Antal megyés püspök megáldották a Katolikus Szeretetszolgálat felújított otthonát, amely mostantól korszerű körülmények között fogadhatja első lakóit.

Berta Kata
Fényképeket készítette Némedi István
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk